Shiatsu:

A shiatsu japán szó, szó szerinti fordításban ujjnyomást (shi=ujj, atsu=nyomás) jelent. A shiatsu hagyományos távol-keleti gyógyászat, manuálterápiás gyógymód, amely alapvetően az ujjakkal, különösen a hüvelykujjal a test meridiánjainak nevezett energiavezetékekre gyakorol nyomást. A shiatsugyógyász azonban tenyérrel, könyökkel, térddel, alkarral, lábbal is dolgozik, és mivel a shiatsu más manuálterápiás gyógymódok fogásait is integrálta az évszázadok során, ezért nem meglepő, ha egy képzett shiatsugyógyász nem csak a meridiánrendszerrel foglalkozik, hanem például oszteopátiás, vagy cranio-sacrális módszereket is alkalmaz a gyógyulás érdekében. A feszítések, nyújtások, ízületforgatások, szintén fontos részét képezik a kezelésnek, melyek az energia blokádok oldására szolgálnak. Az energia akadálymentes, szabad áramlása az egészség és a gyógyulás alapvető feltétele. A shiatsu holisztikus kezelési mód, a nyugati orvoslás legapróbb részletekbe menő anatómiája távol áll tőle. Mindig az egészre és az egészségre koncentrál. A kínaiak és a japánok szerint a test és a lélek egyetlen összefüggő egész, ezért a részterületek külön gyógyítása nem hoz eredményt. A shiatsu kezelés alkalmával a bőr felszínét közvetlenül ingerli a terapeuta, így váltja ki az idegrendszer válaszát. A shiatsuban nagy hangsúlyt kap az érintés. Idegrendszerünk szimpatikus és paraszimpatikus része nem mindig van egyensúlyban. A mindennapi stressz hatására szimpatikus idegrendszerünk eluralkodhat. Ez az állapot az, amelyet úgy jellemzünk, hogy "idegesség". Az ilyen állandó, feszült helyzetek pedig jó táptalajul szolgálnak a különböző krónikus betegségek számára. A shiatsu kezelések alkalmával pihenésre ösztönözhetjük a testet és elérhetjük, hogy idegrendszerünk szimpatikusról a paraszimpatikusra kapcsoljon. Ebben az állapotban pedig békét, harmóniát, teljességet, a magunkkal és a Világgal való tökéletes összhangot élhetjük meg, amely az első lépés a betegségektől a gyógyulás felé vezető úton.

Meridiánok: a meridiánok olyan energiahálózatok, melyeken a testünk Kíje áramlik. Az energiapályák és a Kí nem olyan kézzelfogható dolgok, mint például a test ér- vagy nyirokrendszere. A kínai orvoslás 71 energiapályát ismer. Az energiavezetékek valóságos hálózatot alkotnak, amelyen a Kí a nagy, felületi pályáktól a kisebb, mélyebben húzódók felé áramlik, miközben újból és újból visszatér a felszínre. Ez a rendszer arra szolgál, hogy a Kí a bőrt, az izmokat, a kötőszöveteket, a szerveket és a testnedveket is elláthassa. Ezért lehetséges az, hogy a test belsejében keletkezett zavarokat egy felszínen lévő pont kezelésével befolyásoljuk, hiszen az energiapályák rendszere a test minden területével kapcsolatban áll. A 12 fővezetéken találhatók azok a tsubok (akupunktúrás pontok), amelyek kezelésével a Kí áramlását befolyásolhatjuk.

Tsubok: a 12 fővezetéken található akupunktúrás pontok. 365 ilyen pont létezik pontos helymeghatározással és hatásuk részletes leírásával. A Zen-shiatsut az jellemzi, hogy viszonylag kevés figyelmet szentel a meghatározott tsuboknak, és ez különbözteti meg leginkább az akupresszúrától. A shiatsu-gyógyász nem egy-egy pontra, hanem az egész meridiánra figyel.

Érintés: elegendő érintés nélkül elpusztul az emberi szervezet. Az érintés az, amely a sikeres fejlődésben és a központi idegrendszer szerveződésében is az egyik legfontosabb szerepet játssza. Hatással van a növekedésre, a testi, szellemi fejlődésre, az anyagcsere folyamtokra.

Egy felnőtt ugyan nem hal meg az érintés hiányától, mégis sokan betegednek meg emiatt. Ezért lehetséges az, hogy sok olyan embernek, akik funkcionális vagy pszichoszomatikus zavarokkal küzdenek, sokkal inkább segítene egy shiatsu terápia, mint a legtöbb gyógyszer.

Története:

A shiatsu gyökerei a klasszikus kínai és japán orvoslás tudáskincsében lelhetők fel, ezért a shiatsut is a hagyományos gyógymódok közé szokás sorolni. A shiatsu mai formáit a XX. Század közepén, Japánban alakították ki. A délkelet-ázsiai térségben különböző testgyakorlatokat és masszírozási technikákat fejlesztettek ki annak érdekében, hogy a testben keringő életenergiát serkentsék. A shiatsu az úgynevezett Taoyin gyakorlatokon alapszik, mely Kína történelmébe nyúlik vissza. A Taoyin gyakorlatok masszázst, akupresszúrát, mozgást és légző gyakorlatokat tartalmaznak. A Taoyin mozdulatai elsősorban a betegségek megelőzésére szolgáltak, de hatásosak voltak különböző betegségek gyógyításában is. A VI. század első felében Bodhidharma buddhista szerzetes (a Zen-buddhizmus alapítója) 9 évre visszavonult egy barlangba meditálni, és amikor újra visszatért, két könyvet írt az emberi testben áramló energiákról, illetve olyan légző és testgyakorlatokat dolgozott ki, amelyek javítják a test állapotát. A későbbiek során a gyakorlatok egyes elemei beépültek a gyógyító Qi Gongba, más elemei pedig a kemény Qi Gonk, a harcmuvészetek alapjául szolgáltak. A X. században a buddhizmus és a kínai orvostudomány Japánban is ismertté vált és ugyanerre az időre tehető, amikor a Taoyin (japánul Do In) a Japánban nagy hagyományokkal rendelkező Anma masszázs részévé vált. Ez volt a shiatsu első formája. Az Anma -masszázs fontos alkotó eleme volt a japán gyógyászatnak, azonban a növekvő idegenkedés az érintéstől oda vezetett, hogy a XX. Század elejére teljesen kiszorult a gyógyászatból. Ezzel egyidőben egyre nagyobb szerepet kapott az Európában is jól ismert nyugati gyógyászat. Mindazonáltal ebben az időben is volt néhány olyan Anmagyógyász, aki a tradicionális gyógymóddal segített betegein, és hogy gyógyító eljárásukat törvényes keretek közt is gyakorolhassák, új nevet adtak e masszázsnak és ez volt a shiatsu. Az ötvenes évek elején a japán kormány elismerte ezt a gyógyító eljárást, a manuális kezelések egyik formájaként. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy 1925-ben Tokujiro Namikoshi nevű ember shiatsu tanárképző iskolát alapított, melynek tanításait a nyugati anatómiára alapozta.

Shizuto Masunaga azonban visszaállította a shiatsut a hagyományos alapjaira. Masunaga nagy figyelmet szentelt az energiacsatornáknak, megújította az osi kínai masszázsmódszereket és a népi gyógyító eljárásokat. Masunaga - aki Namikoshi egykori tanítványa volt -, alapította meg a Zen-shiatsut Wataru Ohasival együtt. A shiatsu elterjedése nyugaton, magának Ohasinak köszönhető. Ő vezette az első tanfolyamokat német nyelvterületen. Az ő tanítványi közé tartozott Saul Goodman is, akinél Thomas Prett és Christian Schabel tanult és akik tovább adták tudásukat Madocsai Eszternek, a Nemzetközi Shiatsu Iskola alapítójának.

Irányzatai:

Namikoshi-shiatsu:

Namikoshi arra törekedett, hogy a shiatsut a nyugati szemléletmóddal kombinálja. Nem az energiapályákra fekteti a hangsúlyt, hanem a különböző reflexpontok stimulálására, amely a központi, illetve az autonóm idegrendszerre gyakorol hatást. Japánban a shiatsunak ez a formája a domináns.

Zen-, vagy Iokai shiatsu:

Shizuto Masunaga alapította aki a tradicionális, távol-keleti tanítás irányelveit állította előtérbe. A Zen-shiatsuban a terapeuta a kezelt személlyel nyílt és egyenrangú kapcsolatra törekszik. A kezelt és a kezelő között nem alakul ki alá-fölérendeltségi viszony, mint orvos és páciense között. Sokkal inkább arról van szó, hogy a terapeuta együtt dolgozik partnerével és támogatja őt abban, hogy testtudata és egészségi állapota javuljon. A Zen-shiatsuban a tizenkét hagyományos meridiánon túl, a tizenkét kiegészíto (Masunaga) meridiánt is nagy szerepet kap a kezelésekben.

Ohashiatsu:

Az Ohashiatsu jellegzetességét az adja, hogy a terapeuta a kezelés alatt mindig olyan pozíciókat vesz fel, amely számára is kényelmes. Ohashi szerint fontos, hogy a kezelő személy egészsége megmaradjon, mert csak így tud a betegnek segítségére lenni. Lényegében azonban az Ohashiatsu alig különbözik a Zen-shiatsutól.

Nippon shiatsu:

A fő hangsúlyt az anatómiára és a reflexpontokra, illetve a fiziológiai megközelítésre helyezi.

Makrobiotikus shiatsu:

A tradicionális gyógymód és az Univerzummal való összhang, harmónia az alapja.

Öt elem shiatsu:

Az öt őselem értelmezésén alapszik, melyek a következők: Fa, Tűz, Föld, Fém és Víz.

Vissza a lap tetejére